Sümegi Attila


Süsü, raves.1978. Minőségbiztosítási mérnök. Székesfehérvár. Történelem. Versek. Dinnye Stúdió. Filmek. Fantasy. Sci-fi. Star Wars. Ridley Scott. Római Birodalom. Herbert, Bradbury, Moorcock. Aeben. RPG. Yagaard. Quintus Moreno.
Középiskolás éveim alatt főleg verseket írtam, amit az egyetemen tovább csiszolgattam. Megjelent néhány versem a Sziromesőben című antológiában és a Fejér Megyei Hírlapban.
Tagja voltam a Dinnye Stúdió elnevezésű abszurd humor társulatnak, Sombrero című előadásunk a Vidám Színpadon is ment (ez volt a csúcs, és jópár tévés szereplés, interjú).
Belevágtam az amatőr filmezésbe is, néhány díjat nyertem az országos Diákfilmszemlén.
1999 óta szerepjátékfejlesztéssel (Vortex, Yagaard, Daimon) is foglalkozom, főleg világok, népek megalkotása érdekel. Emellett az Aeben nevű, székesfehérvári zenekarban énekelek.
2007 végén döntöttem el, hogy több energiát fektetek az írásba, és bizony író leszek.

Publikációk:

Nyomtatásban:

  • Space Rock in: Fény a horizonton antológia, Cherubion kiadó 2010 (novella)
  • Szilánkok in: AVANA Arcképcsarnok, 2010/1. (novella)
  • Fél lábbal a mennyekben in: Lidércfény, 2009/6. (novella)
  • Animus in: Új Galaxis 14., 2009 (novella)
  • Púder in: A Sors kereke antológia, Cherubion kiadó 2009 (novella)
  • Kiűzetés in: A Sors kereke antológia, Cherubion kiadó 2009 (novella)
  • Zsákmány in: Galaktika 2009/4., AVANA Arcképcsarnok, 2009/2. (novella)
  • Játék in: AVANA Arcképcsarnok, 2009/1. (grafika) (link)
  • Célegyenes in: Új Galaxis 13., 2008 (novella)
  • Szőnyeg alá in: AVANA Arcképcsarnok, 2008/2. (novella) (link)
  • 11 haiku a szerelemről in: Cseresznyevirágzás, Napút 3, 2008 (link)
  • Versek in: Sziromesőben, 1999, Veszprémi Egyetemi kiadó

Online:

  • RAM – novella, KIMTE, egyesulet.karcolat.hu, www.rpg.hu
  • Az alvó Isten bálja – e-book novelláskötet, bookmania.eu
  • A fecske és a varjú – novella, Írókör antológia 2009/2., www.rpg.hu
  • Hullócsillag – novella, www.scifi.hu
  • Változik a világ – novella, Írókör antológia 2009/1.
  • Királynő – novella, Terra Antológia, 2008 (www.terrafia.hu)
  • Új kelet felé – novella, Abyss Magazin, 2008 (link)

Helyezések:

  • 2010. AVANA pályázat: Szilánkok
  • 2009. KIMTE pályázat: RAM, 7. hely
  • 2009. Lidércfény IV. pályázata, humoros kategória: Fél lábbal a mennyekben, 1. hely
  • 2009. Új Akropolisz Mesepályázat: Lélekfesték, 1. hely
  • 2009. Budapest-Bamakó 20010 pályázat: Öreg harcosok, 2. hely
  • 2009. Galaktika “Hőhatár” pályázat: Zsákmány, 3. hely
  • 2009. AVANA “serpenyőben” pályázat: Zsákmány
  • 2008. AVANA szemetes pályázat: Szőnyeg alá
  • 2008. Új Galaxis 13. pályázat: Célegyenes, 2. hely
  • 2008. Karcolat novellapályázat: Púder, 1. hely
  • 2008. Abyss novellapályázat: Új kelet felé, legjobb 10 között