Jobbágy Tibor
Marco Caldera
1966. szeptember 22.-én láttam meg a napvilágot. Ezen megdöbbentő esemény után javarészt táplálkozással és növekedéssel örvendeztettem meg közeli hozzátartozóimat, és közben egyik oktatási intézményt tudtam le a másik után, melyeknek felsorolása inkább illenék egy „curriculum vitae” címmel jelzett irományba, mint e rövid bemutatkozásba.
Ismerkedésem az irodalommal, és az írással – mint oly sokunknak – az általános iskolára vezethető vissza. Írhatnám, hogy már ott kitűntem fogalmazókészségemmel, és ámulatba ejtettem tanáraimat, ha mindez igaz lenne. Írhatnám, hogy X.Y. írásain felbuzdulva kaptam kedvet művelni ezt a “szakmát”, de ez is felérne egy kisebbfajta hazugsággal.
Tény, hogy már az iskolában megpróbáltam tőmondatos fogalmazványaimat néhány könyvekből ellesett jelzővel színesíteni, de tanáraim ekkor még jó érzékkel, elnéző mosollyal hagyták figyelmen kívül a tucat dolgozatokat megszégyenítő irodalmi ámokfutásomat. Így hamar letettem újító szándékomról. Megelégedtem annyi házi feladat elkészítésével, amennyi könnyedén letudható volt két motorozás, biciklizés, vagy focizás közben. Akkoriban talán többre értékeltem azt a foglalatosságot is, amit leginkább úgy tudnék körülírni: röhögés a haverokkal. Az írás részemre kimerült a nyári képeslapok gyötrelmes tartalmában: „Az idő szép, a kaja jó”.
Tény persze az is, hogy gyermekkoromban faltam a könyveket, csaknem a szó eredeti értelmében. Ugyanis számomra az evésre fordított idő a szükséges rossz kategóriába tartozott, és hogy a terített asztal mellett ne unjam magam halálra, általában egy könyv foglalta el az abrosz nagy részét. Olvastam minden olyan írást, aminek első tíz lapja elég érdekes volt ahhoz, hogy megtartsa a figyelmemet. A húsleves és a rakott krumpli természetes velejárója volt Rejtő Jenő, Asimov, Sheckley, Dick, Pohl, Karl May, Tolkien, Dumas, Zsoldos Péter, és az 1001 éjszaka meséitől kezdve a magyar mondákig, népmesékig minden, de minden, szinte válogatás nélkül.
Az írással 2003-ban kezdtem foglalkozni. Egyik kollégám biztatására ültem le a klaviatúra elé, és kezdtem bele egy novellába. Olyannyira volt komolytalan a dolog, hogy az első pár sor bepötyögése után fogalmam sem volt róla, végül is kik lesznek a szereplők, és merre fog kanyarodni a történet, mégis a végére valahogy kerek lett az egész. Beküldtem az egyik internetes portálra, ahol legnagyobb meglepetésemre kedvezően fogadtatásra talált.
E csekélyke sikeren felbuzdulva első írásomat még két‑három másik követte ugyanazon az internetes portálon, aztán vérszemet kaptam, és egyik novellámat beküldtem az Avana Egyesület által 2003.-ban megrendezésre került “Preyer Hugo Emlékére” Irodalmi Pályázatra. Persze nem sikerült dobogós helyet elérnem, ám egyike voltam annak a három embernek, akik “Dicséretben részesültek” emléklappal nagy buksisimogatási ceremónián vehettek részt. Később az Avana Egyesület úgy döntött, hogy az írásokat megjelenteti az Új Galaxis 3. számában. Itt jelentem meg nyomtatásban először. A rákövetkező évben pedig a Preyer Hugó emlékére rendezett irodalmi pályázaton végre sikerült megkapaszkodnom a dobogó harmadik fokában, amit már valódi sikerként könyveltem el.
Novelláim rendszeresen jelentek meg az Új Galaxis magazinban (néha saját, néha Marco Caldera álnéven), egy pályázatra írt novellám bekerült a Hihetetlen UFO magazinba. (Érdekes adalék, sőt, inkább „hihetetlen” hogy az utcára került számokban, a novellám fölött valaki más neve szerepelt.) Egy másik pályázaton „Örökös publikálási lehetőséget” nyertem a Galaktika magazinban (ezen örökös publikálási lehetőségemet, azóta sem tudtam érvényesíteni a kiadónál), továbbá egy újabb pályázaton a Deltavision kiadó jóvoltából bekerültem a 77 című novelláskötetbe.
Köszönettel tartozom Nemes Istvánnak, aki novelláimat beválogatta különböző Cherubionos kiadványokba.
Irodalmi tevékenységemhez hozzátartozik, hogy 2008-ban elvállaltam az Avana Arcképcsarnok szerkesztését, mely foglalatosságom a mai napig is tart.
Ennyi. Lássuk a holnapot!
***
Publikációk:
Az ugrólepke üzlet (novella) – Új Galaxis 3. (Kódex, 2004.)
Nagy Szellem (novella) – Új Galaxis 4. (Kódex, 2004.)
Az eredet (novella) Hihetetlen! Magazin 2005. szeptember sci-fi különszám (Vénusz, 2005.)
Aki nem ismerte a betűket (novella) – Új Galaxis 6. (Kódex, 2005.)
Állóháború (novella) – Új Galaxis 7. (Kódex, 2005.)
Balszerencse (novella) – Új Galaxis 7. (Kódex, 2005.)
Programozott teremtés (novella) – Új Galaxis 8. (Kódex, 2006.)
Rossz idő (novella) – Új Galaxis 9. (Kódex, 2006.)
A gömböc (novella) – 77 – Hetvenhét antológia (Delta Vision, 2006.)
Csússz! (novella) – Amnézia antológia (Cherubion, 2007.)
Testcsere (novella) – Orktánc antológia (Cherubion, 2008.)
Ha megérint a tündér (novella) – Farkasátok antológia (Cherubion, 2008.)
A tudás vége (novella) – Avana Arcképcsarnok 2009/3. (Avana, 2009.)
Levél a teendőkről (novella) – Új Galaxis 15. (Kódex, 2009.)
Részek (novella) – Delírium antológia (Cherubion, 2009.)
Vöröslő álmok (novella) – Fagyföld 2 antológia (Cherubion, 2009.)
