A Cherubion kiadó gondozásában megjelent a Fény a horizonton című antológia, benne tagunk, Sümegi Attila (Quintus Moreno) novellájával. Gratulálunk!
A Horizont Fényéről rengeteg legenda és történet kering a galaxisban. Tény, hogy a hajónak a Siph¬res-deltoidban veszett nyoma, éppen egy hatalmas zsákmány megszerzését követően, nagyjából száz standard évvel ezelőtt. Néhány éve, amikor három hajó is azzal tért vissza a deltoidból, hogy látták a kísértethajót, kalandorok százai vetették magukat a kincs után. A legtöbbjüknek ugyanúgy nyoma veszett, mint Lin Ku-Chuei hajójának, aki pedig visszatért, sosem merészkedett többé a deltoid közelébe. Ekkor terjedt el a legenda, miszerint a hajó kísértetté vált legénysége védelmezi a kincset…
Krammer parancsnok négy egybekapcsolt városhajóval érkezik a Vellax-rend¬szer negyedik bolygójához, az Édenhez, több mint négyszázezer telepessel a fedélzeten, hat hét alatt hagyva maga mögött a harminchét millió fényévnyi távolságot. Bár eleddig az emberiség még nem bukkant értelmes, idegen intelligencia nyomára, az az azonosítatlan űrobjektum, amit bolygókörüli pályán talál, nem téríti el szándékától Krammert. De az a baljós üzenet, ami az Édenen várja…
Űrkalózok, kísértethajók, lemészárolt földi telepesek az Édenen, idegen intelligencia, élőholtak, világok vándorai, világok teremtői és a feltámadó Csillagszél együttes új space rock kalandja. Nyolc izgalmas és szórakoztató történet várja egy újabb fantasztikus utazásra.
Tartalom:
DANNY GRAVER: Édentől nyugatra
QUINTUS MORENO: Space Rock
S. L. CORNELIUS: Világok közt
TIM MORGAN: Antichtone
CHRISTIAN CROWE: Élőholtak
PETER SANAWAD: Visszatérés a zuhanó világra
NORBERT WINNEY: Tíz generáció múlva
KYRA POTTER: Fény a horizonton


2010. június 19. 08:10-kor
Gratula, Quintus
Az Édentől nyugatra a Metropolis Media azonos című kiadványával van valamilyen kapcsolatban? Vagy az Édentől keletrével? Vagy csak véletlen egyezés?
2010. június 21. 05:48-kor
A Space Rocknak biztosan nincs
2010. június 21. 18:34-kor
Mr. Moreno, egyszer majd kérni fogunk magától valamit…
2010. június 22. 16:23-kor
Ja, pl egy saját kötetet lassanként!
:P Amúgy grat!
2010. június 22. 19:28-kor
csag: én írok, írok. csak legyen, aki kiadja
2010. június 23. 08:25-kor
No, gratulálok Quintus!
A mű tényleg megérdemli a publikációt!